Cikkek
-
Huawei Experience: Interjú a Huawei regionális vezetőjével
Derek Yu a cég fogasztói üzletágának CEE régióért felelős vezetője, Barcelonában tudtunk arra időt szakítani, hogy beszélgessünk vele.
Blogbejegyzés 40
-
Rekord negyedévet zárt az Apple
97,3 milliárd dollárnyi bevétele volt a cégnek március végéig és 160 milliónál is több új előfizetőt tudhatnak magukénak szolgáltatásaikkal.
Hír 63
-
Megjelent a Nothing Launcher bétája
Látható, milyen lesz Carl Pei új márkájának az operációs rendszere.
Hír 21
-
Hasznos trükköt tanult el az Amazfit GTR 3
Androidon mostantól opció a válaszadás és a híváselutasítás üzenettel.
Hír 3
-
Új fülhallgatót is hozott a OnePlus
A Nord Buds a márka eddigi legolcsóbb TWS eszköze, az viszont kérdés, hogy kapható lesz-e Ázsián kívül.
Hír 0
-
Búvárórát mutatott be a Huawei
A titán és kerámiabevonatú Watch GT 3 Pro maradt az 5 ATM védelemnél, de a kialakítás így is megoldja az alámerülést.
Hír 14
-
A tanítvány legyőzte mesterét
A Counterpoint elemzése szerint a Honor átvette a Huawei helyét a kínai piacon, az Apple mellett csak a fiatal márka volt képes YoY növekedésre.
Hír 7
-
Megérkezett a Huawei Mate Xs új generációja
Az elődmodellnél jelentősen kedvezőbb áron nyitó Mate Xs 2 5G és Google szolgáltatások nélkül valószínűleg marad Kínában.
Hír 8
-
Bemutatkozott a OnePlus 10R és a Nord CE 2 Lite
De semmi izgalomra nem érdemes számítani, már mindkét, illetve technikailag három készüléket ismerjük.
Hír 15
-
Felbukkant a Poco M4 5G is
A Pro modell már kapható egy ideje, és tulajdonképpen az M4 is, csak Redmi 10 5G néven.
Hír 9
-
Három 64 megapixeles kamerával várható a ZTE Axon 40 Ultra
Most már biztos, hogy az alapmodell és a Pro mellett idén is lesz Ultra verzió a ZTE csúcsszériájában.
Hír 0
-
Újabb negyedéves rekord a Samsungnál
Az árbevétel sosem volt még ilyen jó, a nyereség 51%-ot gyarapodott egy év alatt.
Hír 21
-
Android 12-re frissült a Galaxy M31s
Záporoznak a frissítőcsomagok, most egy 2020-as Galaxy aktualizálja felületét.
Hír 1
-
Stabil Android 12 jött a Nokia 8.3 5G-re
Finnországban kezdte meg útját az új rendszer a Nokia készülékeire.
Hír 1
-
Kicsit részletesebb rajzon az iPhone 14 Pro előlapja
Vékonyabb kávák és jobb rálátás arra, milyen lesz az új notch, ami nem is igazán notch.
Hír 61
-
Május 11-én új Xperia mobilokat mutat be a Sony
Jön a negyedik generáció, az Xperia 1 biztosan frissül.
Hír 18
-
Korrekt áron mutatkozott be a Motorola Edge 30
A Pro verziónál lényegesen kedvezőbb áron, de még így is erős specifikációval érkezett meg a széria alapmodellje.
Hír 8
-
Pixel Watch a csuklón
Újabb képek kerültek elő a Google okosórájáról, immáron látni azt is, milyen viselet.
Hír 22
-
5G-s Galaxy A13 érkezhet Európába
A Samsung legkedvezőbb árú 5G-s ajánlata az USA-ban mutatkozott be tavaly, nálunk eddig csak a 4G verzió volt opció.
Hír 1
-
Nem bukott le az Axon 40 szelfikamerája
A telefon kiszivárgott, az önfotós egység azonban ügyesen rejtőzködik a paparazzók elől.
Hír 2
-
A katari vébén is ott lesz a Vivo X80
Másfél hét múlva lesz a nemzetközi premier, kíváncsiak vagyunk, hogy Európába is ellátogat-e.
Hír 2
-
A Moto G100 is főverziót cserél
A mi tetszésünket is elnyerő Motorola Android 12-re frissíthető.
Hír 1
-
A Poco Watch is bemutatkozott
Szinte négyzet alakú panel, 100 sportmód és kellemes ár a tudáslistán.
Hír 5
-
Elérhető Magyarországon is a Honor Magic4 Lite
A Magic4 széria első darabja egy középkategóriás eszköz, kártyafüggetlenül és szolgáltatói kínálatban is kapható.
Hír 8
-
Megjött a Poco gaming csúcskészüléke
Az F4 GT máshonnan ismerős lehet, akárcsak az új címke alatt megbújó, ígéretes specifikáció.
Hír 108
-
Kétéves Sony vált Android 12-re
Az Xperia 10 II először Dél-Kelet Ázsiában jelez, hogy telepíthető a 900 MB-os csomag.
Hír 36
-
Képeken a Sony LinkBuds S
A teljesen nyílt kialakítást in-ear dizájn és kis csatorna válthatja az S utótagot kapó modellben.
Hír 0
-
Kisebb méretet és adaptív ANC-t kínál a Sennheiser Momentum True Wireless 3
A hordozó tok pedig már támogatja a vezeték nélküli QI töltést.
Hír 3
-
Még a héten befut a Huawei Watch GT 3 Pro
Április 28-án, helyi idő szerint este 7-től bemutatót tart Kínában a Huawei, amire az új Mate Xs 2 mellett órával is készülnek.
Hír 0
-
Megérkeztek a Vivo X80-ak
Van sima X80 és X80 Pro modell, meg persze lesz X80 Pro+ is, mint mostanában minden kínai gyártónál.
Hír 16
-
Szervizprogramot hirdetett az Apple a Watch Series 6-ra
A 40 milliméteres modellek kijelzője hajlamos lehet megadni magát, ingyen javítják.
Hír 2
-
Exkluzív Realme 9 Pro+-t kap Európa
A Garena Free Fire a legnépszerűbb mobiljáték, az FF Edition kizárólag az Amazonon lesz elérhető limitált példányszámban.
Hír 5
-
A Vivo sem tétlenkedett
A BBK csoport belehúzott, az Oppo modellek mellet egy felső középkategóriás Vivo is bemutatkozott ma este.
Hír 0
-
Felső középkategóriás modelleket mutatott be az Oppo
A K10 Pro és K10 5G egész korrekt specifikációval támad, egyelőre csak Kínában.
Hír 5
-
Ejti a Classic változatot a Galaxy Watch 5
És Pro lesz helyette, de csak egy méretben. Ha igazak a pletykák.
Hír 28
-
Új ANC-s fülhallgatóval bővíti kínálatát a Bang & Olufsen
Száras kialakítású in-ear füles érkezik a B&O-tól, májusban piacra kerül a Beoplay EX.
Hír 1
-
Elhagyott valaki egy Pixel Watchot
Természetesen valaki ráakadt és gyorsan a nagyvilág elé tárta.
Hír 14
-
Sportra szánt TWS-t mutatott be a Sennheiser
A Sport True Wireless állítólag képes megfogni vagy épp beengedni az edzéssel járó hangokat ANC nélkül is.
Hír 0
-
Holnap mutatkozik be a Poco F4 GT
Az átbrandelt Redmi K50 Gamingnél viszont érdekesebb a szintén holnap érkező Poco Watch.
Hír 4
-
Gigaakkus Samsung vált Android 12-re
A Galaxy M51 nem kisebb, mint 7000 mAh-s telepet kínál, mostantól pedig aktualizált rendszerverziót.
Hír 3
-
Dizájnt vált a japánok zajszűrős bajnoka
Hitelesnek tűnő képeken a Sony WH-1000XM5 fejhallgató.
Hír 6
-
Mégsem lesz mostoha az LG V60 ThinQ
Eddig nem volt szó a gyártó egyik utolsó csúcsmodelljének frissítéséről, most mégis elindult az Android 12-es update.
Hír 11
-
Akciófigyelő: Olcsóbb lett az Asus Zenfone 8
Nincs különösebb akció, így lemaradni sem lehet az ajánlatról, egyszerűen csak olcsóbb lett az Asus tavalyi csúcsmodellje.
Blogbejegyzés 22
-
A BOE gyártja az iPhone 14-ek kijelzőjét
50 millió jüanos üzletet kötött az Apple, az alap iPhone 14-be a kínai BOE szállítja majd a megjelenítőt.
Hír 36
-
Az eddigi legnagyobb elektromos Mercedes SUV mutatkozott be
Az EQS SUV műszakilag rokon a luxusszedán EQS-sel, de a célcsoport teljesen más, ahogyan az autó megjelenése is.
Hír 31
-
Van a OnePlusnak az Ace mellett még egy ütőkártyája
A OnePlus 10 az év második felében, 150 wattos szupertöltéssel érkezhet.
Hír 31
-
Április 28-án a Huawei bemutatja a Mate Xs 2-t
A kínai közösségi médián keresztül jelentette be a Huawei, még ebben a hónapban bemutatják első hajlítható kijelzős készüléküknek utódját.
Hír 4
-
700 kilométeres hatótávot ígér az új Volkswagen platform
Készül az új MEB platform, ami a következő generációs VW-csoportos e-autók alapja lesz.
Hír 1
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Ingatlanos topic!
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Ukrajnai háború
- Víz- gáz- és fűtésszerelés
- Elden Ring
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Hálózatokról alaposan
- További aktív témák...